Halalbuntetest.hu
  • HOME
  • ÉRVEK
  • Programunk
  • Történet
  • Magyarországon
  • VIDEO
  • KAPCSOLAT

EU kontra halálbüntetés

  • Egyéb

Bár egy felmérés szerint több európai államban, köztük hazánkban is, az emberek többsége pártolja a halálbüntetés újbóli bevezetését, az EU minden eszközzel tiltakozik ellene. Az USA-val szemben is fellép, ahol ma is él ez a büntetési forma.

Az EU Alapjogi Chartájában megtiltotta, illetve felszámolta tagállamaiban a halálbüntetést. A minden tagállam által aláírt Emberi Jogok Európai Egyezményének 13. jegyzőkönyve pedig a halálbüntetés minden körülmények közötti, végleges eltörlésére kötelezi a ratifikáló államokat. Mára csak Fehéroroszország maradt egyetlen európai államként, ahol végrehajtás szintjén is alkalmazzák a halálbüntetést. 2013. október 10-én, a halálbüntetés elleni fellépés európai- és világnapján Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője és Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára felszólította Minszket, hogy hirdessen moratóriumot ezen ítéletek végrehajtása ellen. Ugyanezen a napon az Európa Tanács 42 tagországának külügyminiszterei – köztük Martonyi János is – közös nyilatkozatban követelték a halálbüntetés nemzetközi szintű eltörlését.

A fejlett nyugati államok közül az USA-ban és Japánban él a halálbüntetés. Az Európai Unió azonban eddigi, eredménytelen tiltakozásai után most megtiltotta a legelterjedtebb, méreginjekciós kivégzések egyes összetevőinek exportját az USA felé. Így tehát ott lassanként kiapadnak a készletek, az egyetlen helyi gyártónak pedig az olasz hatóságok megtiltották az előállítást, mivel ezt olaszországi gyárában tette a cég.

Ám egy 2001-es felmérés szerint több uniós államban is meggyőző többséggel támogatják az emberek a halálbüntetés bevezetését. A Magyarországon mért 68%-nál is magasabb számot mutat a Litvániában megkérdezettek véleménye, 78%-nyi igennel. De a lengyel 72%-os, és csehek 58%-os halálbüntetés pártolása is sokat mondó.

Facebook Comments

Hasonló cikkek

  • Volt egy fiam – 1992. november 8-ig!Volt egy fiam – 1992. november 8-ig!
  • Elfogták az idős asszony gyilkosaitElfogták az idős asszony gyilkosait
  • Az utcán szúrta le 15 éves fiátAz utcán szúrta le 15 éves fiát
  • USA: Texas vezet halálbüntetésbenUSA: Texas vezet halálbüntetésben
  • Elismerte a gyilkosságot a tápiószelei kislány „nevelőapja”Elismerte a gyilkosságot a tápiószelei kislány „nevelőapja”
2017-02-13 Hb

Post navigation

A halálbüntetés története Magyarországon → ← Halálbüntetés: mit mond a magyar?

TOP HÍREK
Volt egy fiam – 1992. november 8-ig!

Volt egy fiam – 1992. november 8-ig!

Hb2017-11-08
USA: Texas vezet halálbüntetésben

USA: Texas vezet halálbüntetésben

Hb2017-02-13
TOVÁBBI TÉMÁK
  • Elismerte a gyilkosságot a tápiószelei kislány „nevelőapja”

    27 jan 2017

  • Elfogták az idős asszony gyilkosait

    27 jan 2017

  • Idős házaspár elleni erőszak

    27 jan 2017

  • Hárman verték

    27 jan 2017

  • Az utcán szúrta le 15 éves fiát

    27 jan 2017

LEGNÉPSZERŰBB
  • Volt egy fiam – 1992. november 8-ig! 123 views | under Egyéb
  • USA: Texas vezet halálbüntetésben 71 views | under Politika
  • Halálbüntetés: mit mond a magyar? 70 views | under Egyéb
 
KORÁBBI HÍR
  • Volt egy fiam - 1992. november 8-ig!

    Date: 2017-11-08

    Comments: 0

  • USA: Texas vezet halálbüntetésben

    Date: 2017-02-13

    Comments: 0

  • A halálbüntetés története Magyarországon

    Date: 2017-02-13

    Comments: 0

 
  • Volt egy fiam – 1992. november 8-ig!
    2017-11-08
  • USA: Texas vezet halálbüntetésben
    2017-02-13
  • A halálbüntetés története Magyarországon
    2017-02-13
  • EU kontra halálbüntetés
    2017-02-13
  • Halálbüntetés: mit mond a magyar?
    2017-02-13

Halalbuntetest.hu - Minden jog fenntartva - 2017
Powered by WordPress | theme Layout Builder
  • HOME
  • ÉRVEK
  • Programunk
  • Történet
  • Magyarországon
  • VIDEO
  • KAPCSOLAT