A halálbüntetés már Szent István korában is általános volt hazánkban. Ezzel büntették például a rágalmazókat és gyilkosokat, később pedig a rablókat, fosztogatókat vagy a nemeseket megsebesítőket. A reformkorban már 180 bűncselekményért járt halálbüntetés. A XVIII. században Mária Terézia megpróbálta visszaszorítani ennek intézményét, a kínzást pedig betiltotta. II. József 1787-ben civil ügyekben beszüntette a halálbüntetést, a katonai bíráskodásban azonban meg maradt. 1795-től ismét alkalmazták, 1814-ben viszont megtiltották a végrehajtás előtti testcsonkítást. Szemere Bertalan 1841-ben a halálbüntetés helyett az „örökfogságot” javasolta; előbbit elavultnak nevezve. Az 1843-as büntetőtörvénykönyv-javaslatban már nem szerepelt a halálbüntetés, ám ezt a javaslatot végül nem fogadták el.
Az első világháború után több bűncselekményt büntettek halállal
1878-tól a halálbüntetéssel sújtható bűncselekmények körét jelentősen korlátozták; kizárólag gyilkosság vagy felségsértés esetén alkalmazták. 1895 és 1900 között a bíróságok egyáltalán nem szabtak ki halálbüntetést, illetve az 1890-as években sok halálraítélt kegyelmet kapott. A XX. század elején már szóba került a halálbüntetés teljes eltörlése, ám az első világháború közbeszólt. Ismét egyre több bűncselekményt büntettek halállal, például a hadviselés érdekei elleni visszaélést. A háború után, 1923-től 1941-ig viszont alig alkalmazták, évente mindössze 1-2 halálos ítéletet hoztak. 1945 után ismét több bűncselekményt büntettek vele, például több politikai és gazdasági jellegűt. Az 1956-os események után szintén sok halálbüntetés született. Az 1961-es büntető törvénykönyvben 28 olyan bűncselekmény szerepelt, amelyet halálbüntetéssel sújtottak.
A halálbüntetés visszatartó erővel bír
Az 1960-70-es években az alkalmazása visszaesett: mindössze 3-8 embert végeztek ki évente. A legutolsó halálbüntetést 1988 júliusában hajtották végre: Vadász Ernőt végezték ki kínzásért és emberölésért. Hivatalosan 1990-ben törölték el a halálbüntetést hazánkban, miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, miszerint mindenkinek joga van az élethez, a halálbüntetés pedig megsemmisíti ezt a jogot. Az eltörlést azonban viták kísérték, amelyek máig sem szűntek meg: a halálbüntetést elsősorban a bűnözéstől visszatartó ereje miatt kívánják széles körben visszaállítani. A malibui Pepperdine Egyetem professzorainak kutatása szerint a gyilkosságok aránya a kivégzésekével fordított arányban változik: tehát a halálbüntetés valóban visszafogó erővel bír.
Nem szabadna a gyilkos életét felértékelni az áldozatéhoz képest
Kiváltképp a különösen kegyetlen bűncselekmények esetén szeretnék ismét lehetővé tenni ezt a büntetési formát hazánkban, amelyekre a közelmúltban is több példa volt, mint a móri mészárlás, a Szita Bence- vagy a Bándy Kata-gyilkosság. A halálbüntetés visszaállítását szorgalmazók egyik legmegfontolandóbb érve az elrettentő hatás mellett az, hogy a jelenlegi szabályzás az elkövető életét felértékeli az áldozatéhoz képest, hiszen előbbi életben marad, ez pedig az utóbbinak nem adatott meg. Az sem elhanyagolható, hogy az életfogytig tartó fegyházbüntetés igen költséges, illetve, hogy a tényleges életfogytiglanira ítélt bűnözők semmitől sem riadnak meg, hiszen nincs vesztenivalójuk.
